ERASMUS+ ÉS A SZENT LÁSZLÓ

ERASMUS+ ÉS A SZENT LÁSZLÓ
ERASMUS+ ÉS A SZENT LÁSZLÓ
ERASMUS+ ÉS A SZENT LÁSZLÓ
ERASMUS+ ÉS A SZENT LÁSZLÓ
ERASMUS+ ÉS A SZENT LÁSZLÓ
ERASMUS+ ÉS A SZENT LÁSZLÓ

A 2021/2022. tanévben megkezdett Erasmus + pályázat keretein (pályázat száma: 2021-1-HU01-KA122-VET-000017302) belül tavaly Görögországban 17, Németországban pedig 13 tanuló vett részt külföldi szakmai gyakorlaton.

Az ő tapasztalataikról, élményeikről már korábban beszámoltunk az iskolai facebook oldalon, illetve az iskola honlapján. 2023. tavaszán a 2022-1- HU01- KA122- VET – 000079040 számú pályázat keretein belül 17 fő, a 2022-1-HU01-KA121-VET-000059018 számú konzorciumi pályázat keretein belül pedig 15 tanulónak volt lehetősége megismerni a görög egészségügyet, és kultúrát Platamonasban és környékén.

A szakmai programok mellett (kórház és rendelő látogatások) élményekben gazdag kiránduláson vettek részt a gyerekek. Hajóutazást tettek Skiatoszra, busszal ellátogattak a Meteórákhoz és Thesszalonikibe, ahol megtekinthették a helyi nevezetességeket. Szeptemberben pedig ismét lesz a Szent László technikumi tanulóinak Paderbornba utazni, ahol betekintést nyerhetnek a német egészségügyi és szociális ellátás rendszereibe.