HAT-20-02-0176

Fotók a Galériában: https://szlt.hu/gallery/album/24

Erre a programra közel két és fél évvel ezelőtt pályáztam az akkori 9.d szakgimnáziumi osztály osztályfőnökeként. Az elmúlt években többször is közel kerültünk a megvaló-suláshoz, de sajnos a covid közbeszólt. Így nagyon örültem, hogy végre 11. évfolya-mon sikerült a programot megvalósítani, s nagyon sok pozitív tapasztalattal, sok él-ménnyel és új ismerőssel lett gazdagabb minden résztvevő.

Nagyon izgatottan vártuk az indulás időpontját, előkészítettük alaposan. A gyerekek-kel átnéztük a programtervezetet, s a szóba kerülő helyekről, irodalmi személyekről in-formációkat ismertünk meg. A program ezáltal segítette új információk szerzését mind az előkészülés, mind pedig a megvalósulás során. Alkalmunk nyílt megismerni a Partium és Erdély egy kisebb területét, csodálatos tája-kat, nagyon szép falvakat és tiszteletreméltó, szívvel-lélekkel magyar embereket ismer-hettünk meg.

Maga a táj csodálatos látványt nyújtott, ami egyáltalán nem mellékes a nagyvárosi, betondzsungelhez szokott tanulóinknak. A különleges táj sétára késztetett sokakat, túrá-zásra – önmaguk határait is feszegették a gyerekek, amikor a Tordai-hasadéknál a cso-port többsége vállalkozott az izgalmas, nem mindennapi látványt ígérő hegyi túrára. A kirándulás segítette a csoport összekovácsolását is, erősen változott az addig megszokott csoportdinamika, egymást segítették olyanok, akik egyébként az iskolában különösebben nem beszélnek egymással. 

Óriási eredménynek könyvelem el, hogy megismertünk olyan embereket, akik fontos-nak tartják a magyarságuk megőrzését, s ami nekünk természetes (sőt nem is foglalko-zunk a nemzeti identitásunkkal, hovatartozásunkkal nap mint nap), az nekik nem az. Az hiszem, a tanulók magyarságtudata fejlődött, hiszen láthatták, hogy az Erdélyben élő embereknek milyen sokat jelent a magyarsághoz tartozni, mit jelent egy nemzet tag-jának lenni – határon túl is. 

Kicsit olyan is volt, mintha időben is visszamentünk volna jó pár évtizedet, ezt az él-ményt segítette Kalotaszentkirályon a népiruha-divatbemutató és a néptánc bemutató. Sokat tanultunk az erdélyi népi hagyományokról, s megtudtuk azt is, hogy jeles alkal-makkor még ma is népviseletbe öltöznek pl. a falvak lakói, ez az ünneplőruhájuk. Így mennek templomba is, s nekik ez a viselet természetes.

Megtapasztaltuk vendéglátóink szíves vendégszeretetét, láttuk, milyen hamar nyílnak meg, legtöbbjük egyszerűen tiszta…Vendéglátásból jelesre vizsgáztak mindkét helyen, ahol megszálltunk. Kalotaszentirályon falusi házaknál voltunk elszállásolva, ahol a fa-lakat is népi hímzésű terítők díszítették, amelyek részben népi mondásokat, népdalrész-leteket vagy bibliai sorokat tartalmaztak. Többen felfigyeltek a tanulóink közül arra, hogy az itt élő embereknek sokat jelent a vallás, a hit. Beszélgetéseinkben arra is próbáltuk keresni a választ, miért van ez.

A ,,testvériskolánkkal” felvettük a kapcsolatot. Az ottani programszervezővel telefonon tartottuk a kapcsolatot, s sikerült egy félnapos látogatást is megejtenünk a maros-vásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban, ahol szintén szeretettel vártak bennünket. Megismertük az iskolát és sok új barátot szereztek a tanulók. A mi tanulóink itt szembesültek leginkább, hogy magyar diáknak lenni határon túl nagyon nem egyszerű. Megtudták, milyen az ottani oktatási rendszer, elmondták az erdélyi gyerekek, milyen kötelező tantárgyaik vannak, hogyan kapnak osztályzatot, mit jelent a 10-es skálán osztályzatot kapni, mire kapnak ott egyest, s hogyan számolják ki az év végi osztályzatot.

Az iskolai ismerkedést követően tapasztalhattuk azt is, milyen színvonalasan, igényesen mutatták be a mi gyerekeinknek a városukat, milyen áhítattal beszéltek a Kultúrpalotájukról, városuk történelméről. Azt gondolom, amikor mi mutattuk be később nekik (az ő látogatásukkor) városunkat, iskolánkat, a mi gyerekeink is igyekeztek a színvonalat, a lelkesedést tartani. 

Mi tanárok is sok élménnyel gazdagodtunk…Láttuk az ott élők hihetetlen ragaszkodását a magyarságukhoz, erős nemzeti identitásukat, a hagyománytiszteletüket, az alázatukat. Számomra ez nagyon szokatlan volt, mert itthon sokszor azt hallom, hogy az teszi jól, aki elhagyja az országot, s más európai országban vagy netalántán más kontinensen próbál egzisztenciát teremteni. Nagyon sok embernél nem számít a nemzeti identitás, a nemzeti hovatartozás kérdését megelőzi a boldogulás, a jobb anyagi helyzet gondolata. Nem befolyásolja a magyarságtudat az emberek jövőképét…

Természetesen érdekelt bennünket a romániai pedagógusok helyzete. A marosvásárhelyi munkatársaktól sok információt megtudtunk. A pedagógusok anyagi helyzete, társadalmi megítélése kicsit jobb a magyarországinál, de pályájuk elején az ottani kollégák jóval kiszolgáltatottabbak – hiszen sok éven keresztül évről évre szakmai vizsgát tesznek, s az eredményesség szerint helyezik őket központilag iskolákba, s ebbe nekik nincs beleszólásuk. Ha kinevezik a tanárokat, akkor ez az áthelyezés nem fenyegeti már őket, de addig nagyon nehéz gyökeret verniük bárhol (pl. nehezebb a lakásvásárlás, letelepedés, családalapítás).

Az utazás tanuló és tanár számára sok érdekes információt és élményt jelentett: utazást, új barátokat, barátságokat, hagyományismeretet, aktuális és új információkat, kihívásokat, önmegismerést, csoporterősítést, felelevenítettük a Trianonnal kapcsolatos ismereteket, beszéltünk Magyarország történelméről, de földrajzi és néprajzi ismeretekkel is gazdagodtunk.

Köszönjük szépen, hogy ezeknek az élményeknek részesei lehettünk!