Családi Életre Nevelés Program
2023. október 3-án a Családi Életre Nevelés Program keretein belül iskolánk adott helyszínt módszertani bemutató óráknak, azok elemző megbeszélésének, valamint az oktató testület is tájékoztatást kapott erről az egyedülálló képzésről. Az első két tanórában a 11. a osztály, majd a harmadikban a 11.b osztály ismerhette meg játékos feladatokon keresztül a program tartalmát, módszereit. Ezt követően iskolánk azon oktatói, akik részt vesznek a képzésben, megvitathatták és kielemezhették a látottakat a két foglalkozásvezető, Andainé Buzsor Anikó és Szentannai Judit vezetésével. A teljes szakmai stáb Terdik János Helynök Atyával és Bodnárné Nyíri Andrea programkoordinátorral együtt ebéd után ismertette az oktatókkal a módszer lényegét, alkalmazási területeit, előnyeit. Jó hangulatú, de elgondolkodtató feladatok segítségével nyerhettek betekintést a Szent László oktatói a CsÉN alkalmazásának lehetőségeibe, melyek akár osztályfőnöki órákon, kirándulásokon, vagy kötetlen, a tanulókkal folytatott beszélgetés során alkalmazhatóak. A képzésről bővebben a csatolt fájlban olvashatnak.