Fedorka versmondóverseny

Fedorka versmondóverseny

A Csizmazia Alapítvány a Magyar Versmondók Egyesületével a Nemzeti Tehetségprogram keretében évente meghirdeti a határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó versenyét. 2026-ban immár 13. alkalommal rendezte meg a Fedorka-SoseVolt VERSNAPOT, 7-19 éves korosztály számára.

A verseny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, és a kulturális identitás erősítése.

Az idei verseny – a korábbiakhoz hasonlóan – kétfordulós volt, első körben az egyik választott verssel versvideóban lehetett pályázni. Az országos döntőbe idén 407 diák jutott be. A döntő helyszíne Szekszárd volt, időpontja 2026. április 25.

Ezen a rangos versenyen iskolánk már második alkalommal vett részt. Munkácsi Anett Henrietta 11.D osztályos tanulónknak sikerült most is bejutnia az országos döntőbe, ahol nagyon nívós mezőnyben ezüst minősítést ért el!

Gratulálunk Anettnek és felkészítő tanárának, Kósa Juditnak a szép eredményhez, és sok sikert kívánunk a továbbiakban is!